Néhány megjegyzés az elmúlt időszakhoz és Prado

Alig telt el pár hét móta utoljára írtam. Sok dolgom volt és szemmel láthatóan ezt mintha a spammerek is megérezték volna: furcsanevű felhasználók furcsa kommenteket kezdtek el gyártani. Hát, bevallom, ettől kicsit elborult az agyam. Ennek megfelelően még csírájában kiírtottam azt a 8db ftp-t és mit tudjam én még mit reklámozó kommentet, illetve minden gyanús felhasználónak töröltem a hozzáférését. Emellett - mivel az ember nem felejt - pár e-mail szűrőt is beállítottam, valamint kissé korszerűbb ember-ellenőrzést végző kiegészítőt szereztem be és applikáltam - azt is több helyütt, mint eddig volt.

Kulturált, egyöntetű véleményem, hogy ******** ** ***** ****** *****, és csak azért nem árulom el, mire gondoltam, mert ahogyan írtam, kulturált vagyok :)

Már egy ideje feltűnt, hogy a PHPEdit-hez létezik egy Prado nevű fizetős kiterjesztés. Mivel fizetős, ezért nem is nagyon foglalkoztam vele sokáig, aztán megütötte a szememet, hogy mi is az a Prado amihez a kiterjesztés készült. A Prdao egy komponens orientált rendszer, amit PHP-ben írnak. Elveit tekintve is kiemelkedően újszerű a PHP alapú webfejlesztés színterén és határozottan szimpatikus a megvalósítása - bár a PHP kódokba idő hiányában nem volt módom belenézni. Amellett hogy roppant kifinomultnak és összeszedettnek, átgondoltnak tűnik, talán a legközelebb is áll a Sparcle filozófiájának egy részéhez. Egy misét mindenképp megért.